Cofidis Kutyaszemmel régen és most
A Cofidis 2017-ben indította el először a Kutyaszemmel programot. Az elsődleges cél az volt, hogy a rászoruló kutyusok helyzetét civil partneri közreműködéssel és az emberek segítségével javítsák. Az összegyűlt adományoknak és az önkéntes munkának köszönhetően a program minden évében jelentős összeg gyűlt össze, amivel a közösség számos kutya jobb életkörülményeihez és lehetőségeihez járult hozzá. Az alábbiakban a Kutyaszemmel program múltjáról tudhatsz meg többet.
A többéves programsorozat a „Fáztál te már igazán” elnevezésű kampánnyal indult el 2017-ben. A cél az volt, hogy a karácsonyt fedél nélkül tölteni kényszerülő kutyák országszerte meleg szálláshoz jussanak. A közösségi adományozás révén több mint 1 millió forint támogatás gyűlt össze, amiből 42 kutyaház épült, emellett a Cofidis a Hangya Közösség segítségével további 50 darab szigetelt kutyaházat adományozott a vidéki menhelyeknek, azaz összesen 92 darab új kutyaszállás segítette az ideiglenes négylábú lakók melegedését.
A következő évben hiánypótló kutatás készült a Mediánnal közösen, amely kifejezetten a magyarországi kutyák és menhelyek helyzetére fókuszált. Az eredményekből kiderült: a menhelyek legégetőbb problémája a pénz- és a szakemberhiány (66%), a zsúfoltság (50%), és számottevő az egészségügyi ellátására fordítható pénz szűkössége (34%). A program nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több ember megismerje a kutatás eredményeit, illetve a problémakör részleteit. Az ekkor már Kutyaszemmel néven futó társadalmi érzékenyítő program elsősorban a menhelyek és az ott élő kutyák helyzetére, valamint a felelős kutyatartás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A program rendkívül sikeres lett: összesen több mint 7 millió forintos pénzadomány gyűlt össze, valamint egy kutyák számára alkalmas „Menhely Expressz” gépjármű is segítette a vidéki menhelyek mindennapi munkáját. Az adomány a Hangya Közösség közreműködésével a legmegfelelőbb helyekre került: összesen 28 állatvédő szervezet kapott segítséget. Az összeget elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre, eszközökre, kutyaházakra, gyógyszerekre, oltásokra, műtétekre és élelemre költötték.
2019-ben öt hónap alatt sikerült közel megduplázni az előző évben összegyűlt összeget: 12,9 millió forint gyűlt össze a hazai menhelyek és az ott élő kutyák helyzetének javítására. A programban szakmabeliek, újságírók, véleményvezérek és a segítőkész emberek együtt dolgoztak azon, hogy a legkiszolgáltatottabb ebek kikerüljenek a negatív skatulyából, és hogy a menhelyi dolgozók munkája könnyebb legyen.
Az itt látható fotók például a Noé Állatotthon kis lakóinak közösségi sétáltatása során készültek. Olyan kutyabarát hírességek is beálltak a kezdeményezés mögé, mint Király Linda, Gelencsér Tímea vagy Kemény Zsófi, emellett pedig szakmai beszélgetésen boncolgattuk a felelős kutyatartás kérdéskörét. A Kutyaszemmel programmal sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy segíteni nem csak örökbefogadással lehet, hanem adományokkal és egy kis odafigyeléssel is.
A program keretében online gyűjtésből, SMS-ekből és telefonhívásokból, valamint a Cofidis áruhiteles partnereinél elhelyezett adománygyűjtő perselyekből jött össze a rekordösszegű támogatás, amely 40 állatvédő szervezet több mint 4600 kutyáját segítette. Az adományt a Hangya Közösség Alapítvány juttatta el az ország legnehezebb sorsú állatvédő szervezeteihez és menhelyeihez. Az anyagi segítség kutyaházakat, kennelsort, melegedő konténert, orvosi ellátást és élelmet jelentett az állatoknak.
A Cofidis 2022-től új megközelítéssel indította el a Kutyaszemmel programot. Bár ezúttal nem a menhelyi kutyák jelentik a fókuszt, a fő téma Magyarországon szinte minden kutyát és kutyatartót érint, amibe természetesen az örökbefogadott és az örökbefogadásra váró négylábúak is beletartoznak.
A program kulcskérdése: „Hogyan szerethetjük jól a kutyánkat? A Kutyával az Emberért Alapítvány, illetve az ELTE Etológia Tanszék közreműködésével azt a célt tűztük ki, hogy segítsük a gazdik és a kutyusok együttélésének minőségét, hogy az mind a kutyatartó és családja, mind a házőrző társ boldogságára és mentális egészségére pozitív hatással legyen.
Ha többet szeretnél olvasni a megújult Kutyaszemmel programról, nézd meg összefoglaló cikkünket.